Facebook Hírek

A jégpályáról

Csoportkép Üdvözlünk a Szentesi Jégpálya honlapján!

Az ősz beköszöntével közeledik az új szezon a jégpályán. A nyitás várható időpontja 2011. november 4, 16 óra.

Továbbra is szeretettel várjuk a sportolni vágyókat a korábbi évekhez hasonló szolgáltatásokkal.

Az egyszerre ötven főt befogadó, 600 m2 alapterületű pálya hétköznapokon késő délutántól és hétvégén lesz nyitva a nagyközönség számára, a fennmaradó időben iskolák használják előzetes egyeztetés alapján. Egyedi megbeszélés szerint, kedvezményekkel támogatjuk zártkörű csoportos rendezvények megtartását is.

A nyitástól kezdve lehetőség van interneten keresztül történő előzetes helyfoglalásra, ami a korábbi években már jól működött, és ezután is javasoljuk látogatóinknak, a fennmaradó helyekre pedig természetesen bárki becsúszhat.

Idén is megnyílik a jégbár, ahol finom forró csokival és kisebb harapnivalókkal melegedhet fel az átfázott korcsolyázó. Ingyenes parkoló és kerékpártároló biztosítja a könnyű megközelíthetőséget.

Igen széles méretválasztékkal sorakoznak a polcokon a bérelhető, élezett korcsolyacipők, de a saját korcsolyának vagy egyéb holminak zárható szekrény is bérelhető egy-egy alkalomra vagy egész szezonra. Profi gépeinkkel, rövid határidővel korcsolyaélezést is vállalunk térítés ellenében.

A pontos, aktuális információkkal nyitás előtt még frissítjük a honlapot, érdemes lesz ránk kattintani. Addig pedig lájkolj minket a Facebook-on!

Üdvözlettel: Jégpálya


Hírek

Kapitány
2012.02.29 16:13:34
Hír: Kedves Korcsolyázók!

A jégpálya 2012 első felében már csak jelen héten, azaz március 4-ével bezárólag fogadja a korcsolyázni vágyókat. Legközelebb 2012 őszén várjuk ismét sok szeretettel kedves Vendégeinket!
Kapitány
2011.12.07 10:17:45
Hír: Kedves Korcsolyázók!

Idén is megérkeztek a különleges készítésű jégszobraink, amelyeket meg lehet tekinteni itt, a jégpályán. Sok szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket.
Kapitány
2011.11.25 10:38:34
Hír: Korcsolyaoktatás

- csütörtök, 16:00 - 17:00
- szombat, vasárnap, 09:00 - 10:00
- 5-6 fős csoporttal
- 2000 Ft/fő/óra, ez tartalmazza a belépőt, a korcsolyabérlést és az oktatást
- 1650 Ft/fő/óra, ez tartalmazza a belépőt és az oktatást.

Érdeklődni a Szentes Frigó Jégpályán és a 06 30/ 247-98-20-as telefonszámon.
Kapitány
2011.09.14 12:49:08
Hír: Az ősz beköszöntével közeledik az új szezon a jégpályán!

A nyitás várható időpontja 2011. november 4, 16 óra.

Továbbra is szeretettel várjuk a sportolni vágyókat a korábbi évekhez hasonló szolgáltatásokkal.

Fotók